Múlt csütörtökön munka után közvetlenül a repülőtérre és onnan FinnAir-rel Helsinkibe utaztam. (Egyébként a FinnAir nagy szar, annak ellenére, hogy az árképzés alapján látványosan nem fapados társaság, a 100 perces út során mindössze egy kispohárnyi innivalóval szúrják ki az ember szemét.) A repülőtéren pályaudvar és vonatkeresés, majd a főpályaudvarról kalandozás a szállodához, ami a valóságban alig öt perces séta volt. Térképen többnek tűnt. Imádom az ilyen feladatokat, amikor A pontból B pontba magamra utalva kell eljutnom, egyes egyedül. Elveszni is csak egyetlen egyszer sikerült, ironikus módon épp angol nyelvterületen, de a városnév táblán túli gyártelepen a csodával határos módon épp volt egy taxis vasárnap hajnalban.
Pénteken munka várt a hotellel szomszédos Magyar Kulturális- és Tudományos Központban, ahol is a jövő évi Finnugor Kulturális Főváros jelölteket kellett zsűrizni. Legbüszkébb természetesen arra a tizenhat iszkaszentgyörgyire voltam, akik csak e rendezvény miatt hajnali háromkor keltek és feljöttek észt testvértelepülésünkről, Kõpuból, hogy néptánccal, fuvolakoncerttel, foltvarró kiállítással és iszkaszentgyörgyi borral, pálinkával emeljék a rendezvény színvonalát. A három döntős a finnországi Kuhmo és Sippola, valamint az oroszországi Karéliai Köztársaság Vuokkiniemi falva volt és ez utóbbi győzött, úgyhogy ha minden igaz ez év végén, vagy jövő év elején már biztosan lesz egy utam a skandináviai világvégére. Minderről ide kattintva lehet lehet többet olvasni és fotókat nézni.
Szombaton ismét az egész napot egyedül töltöttem, jártam a várost, olykor megpihentem és olvastam, délután egy órára még elaludnom is sikerült az egyik padon. Alkalmanként fotóztam is. Tegnap ebédidőre pedig már ismét Budapesten, a szeretett lakásban voltam, hogy aztán rápihenhessek a mai munkanapra.
Waliduda Unlimited 