Egyszerű élet

Tanulok bölcs, egyszerű életet,

nézem az égboltot, Istenhez esedve,

s hogy elcsitítsam riadt szivemet,

sokáig elcsavargok minden este.

 

Száraz lapu zörög a domb alatt,

ősz lankasztja az égő berkenyéket.

Én verseket írok, vidámakat,

rólad, múló, múló, gyönyörű élet.

 

Hazamegyek. Megnyalja kezemet

lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.

És nézem a tavi fürésztelep

ormán kigyúló fényt az ablakomból.

 

A csendet csak ritkán zavarja meg

a gólya, ahogy leszáll az ereszre.

És hogyha az ajtót megzörgeted,

talán már fel sem figyelek a neszre.

Anna Ahmatova

Kálvin téri emlék

Ma, ahogy hazafele elsétáltam a Nagyvárad téri aluljáró hajléktalanjai mellett, eszembe jutott a Kálvin tér egy lakója azokból az évekből, amikor még a palotanegyedi Horánszky utcában laktam és naponta többször is megfordultam arra.

Nem tudom pontosan hogyan és nem emlékszem pontosan mikor, de egy nap felbukkant ez az új, magányos lakó. Kövér nő volt, talán Anyával lehetett egykorú. Az egyik lépcső melletti sarokban vert tanyát. Ahogy teltek a hetek, hónapok, úgy vált egyre koszosabbá az arca, szakadtabbá a ruhája, komorabbá a tekintete. Javarészt ugyanott ült, nagy szatyrokkal körbebástyázva magát. A nyári melegben láttam csak nagy ritkán a Szabó Ervin tér fái alatti padok valamelyikén aludni.

Társasága csak olykor volt. Idegen, hajléktalan férfiak vették körül, máskor rendőrök igazoltatták, vagy valamelyik szeretetszolgálat önkéntesei akartak segíteni rajta.

Egy idő után aztán elkezdett magában beszélni.

És valamikor egy évvel ezelőtt, a nagy januári hidegek napjaiban egy napon aztán már nem volt ott ez a nagydarab asszonyság. Emlékére csak szál virág és égő gyertya emlékeztetett.

A király meztelen

Teljesen nyilvánaló, hogy az újévi fogadalmam, miszerint minden nap írok blogbejegyzést, látványosan és gyorsan kudarba fulladt.

Ennek elsősorban az az oka, hogy egy ismerősöm meggyőzött, ha minden nap írok, azzal csak azt értem el, hogy elveszíti érdekességét, unalomba fullad. Meggyőzött.

Hamlet kora

Családunkban évek óta felmerülő téma, pontosan mennyi idős is a macska. Mivel mind bizonytalanok voltunk, így egykor abban maradtunk, hogy 2006 tavaszán született. Bennem néha felmerült, hogy talán egy évvel idősebb, de nem viaskodtam.

Aztán decemberben Marci barátom elültette a bogarat a fülemben. A Hamlet című művet – amiről a macska a nevét kapta, bár megjegyzem a család többi tagja többnyire a jóval kevésbé kreatív Nyafi névvel illeti – tizedik osztályban, azaz 2005 tavaszán vettük irodalomórán. Az pedig magától értetődő, hogy a névválasztást ez befolyásolta.

Ezt az érvet aztán karácsonykor anyának is felhoztam, aki fel is hívta az utca végében lakó Renátát, akitől hajdanán Hamletet elhoztuk. Mindannyiunk szerencséjére és kielégülésére Renátának volt néhány digitális fényképe a hajdani kiskölykökről. És láss csodát, a fotók alapján kiderült, hogy Hamlet valóban 2005 májusi, tehát egy évvel idősebb, mint ahogy azt hosszú időn át gondoltuk.

E győzedelmes ébredés emlékére álljon most itt a Hamletről valaha készült legelső (2005 májusa) és mostanáig legutóbbi (2017 decembere) fotó.

DSCF2541Hamlet

Feloldozás

Tegnap este kolléganőm, aki egyben egyetemi szaktársam – egy évvel jár felettem – a frászt hozta rám. Állította, hogy az engem ma Alkotmányjog I-ből vizsgáztató tanár szigorúan kérdezi az Alaptörvényt, annak felépítését és tartalmát, függetlenül attól, egyébként mit húzok.

Reggel óta tanultam, a végét jártam (mindez este tíz körül történt Facebook-kommentek keretében), de elhatároztam, hogy reggel fél hatkor kelek és átrágom magam az Alaptörvényen is. Aztán éjjel háromkor felriadtam, fél ötig vissza sem tudtam aludni.

Úgy döntöttem szarok az egészre, nem fogom égetni magam azzal egy alkotmánybíró előtt, hogy nem tudok idézni az Alaptörvényből. Végül lazára véve a figurát kilenckor keltem, tízre értem a tanszékre. Épp jött ki egy felelő, mellette betoppantam. Közöltem, nem tudtam tisztességesen felkészülni, különösen nem az Alaptörvényből, erre a tanár is közölte, hogy de igenis próbáljam meg.

Három tételt kellett húzni és mikor láttam milyen kiváló tételek (pedig emelt szintű történelem szóbeli érettségi óta híresen rosszul húzok tételt), úgy döntöttem, egye fene, itt maradok és teszek egy próbát, ha már annyi időt ráfordítottam.

Végül aztán életem egyik legszebb szóbeli vizsgaélménye kerekedett belőle. Az mondjuk nem segített, hogy nála minden felelő minimum egy órát tölt el feleléssel (így durván három órát ültem a kidolgozott tételeim felett várakozva), de megvolt közöttünk a kémia. Négyest kaptam (az egyik tételnél egy kisebb részletet rosszul tudtam), de négyesnek így még életemben nem örültem. Alaptalan volt, hogy bevasaltatja az Alaptörvényt. Helyette nagyon cuki volt.

Egy ponton túl már legszívesebben az ölébe ülve mondtam volna a tételeimet, miközben mazsolát adogatok a szájába. (hogy pontosan kiébe, azt nem írom le, mert pontosan tíz évvel ezelőtt egy másik szakon egy másik tanárnál – aki azóta maga is alkotmánybíró – már megütöttem ezzel a bokámat)

Ő maga is elégedett volt, közölte, hogy “végtelenül rokonszenves” vagyok neki, máskor ne legyek ilyen szigorú magamhoz és mostantól név nélkül, de anekdotaként fogja emlegetni, hogy volt nála egyszer egy fiatalember, aki az egyesért jött, végül “a nap legjobb feleletével” távozott.

Kivégzés előtt

Holnap reggel feltartóztathatatlanul érkezik a téli vizsgaidőszak első szóbelije egy Alkotmányjog I. képében. Ma, ahogy reggeltől késő estig ezt olvastam és tanultam, újra felmerült bennem a kérdés, tényleg kell ez nekem? Ez a rendszeres gyomorgörcs és iszonyatos mennyiségű szabadidő-ráfordítás legalább öt éven keresztül?

Egyelőre nem tudom rá a választ, de az egész lamentálást igyekszem a rettegés számlájára írni, főleg miután most kiderült, nagy valószínűséggel az Alkotmánybíróság egyik tagja fog szimbolikusan a faszára húzni.

Kalandra fel!

Összeszámoltam – nem tartott sokáig – és tavaly kilenc bejegyzésem volt. Így tegnap este ünnepélyesen megfogadtam, hogy 2018 mind a háromszázhatvanöt napján, lemosandó a gyalázatot, gazdagítom az oldalt. Lesz néhány soros, máskor meg csak egy cím és fotó, de minden nap lesz momentum-megragadás.

Felnőtt életem során, tehát az elmúlt tizenkét évben, egy alkalommal tettem újévi fogadalmat és azt azóta is becsülettel tartom (újrakezdeni a tollaslabda-edzéseket), így vérmes reményeim vannak, bár ma kapásból majdnem ki is csúszok az időből.

Emellett elkezdtem a sorozatban ötödik naplómat. Nagyapám mintájára űzöm 2014 január óta. Nem is véletlen, hogy minden év karácsonyán nagyszüleimtől kapom a következő évi könyvecskét, benne kis, Papa által dedikált üzenettel.

_20180101_230846